Megvolt az augusztusi Totalcar Parkoló Parádé, de itt még az előző PP élményei következnek, amelyek igencsak speciális kaland-élményhalom löketet jelentettek számunkra.

Nem sok esély volt rá, hogy kimenjek a múlthavi Parkoló Parádéra, de mégis összejött! Végül négy órával a kezdés után estem be Enbivel, a fekete-fehér verseny-Mercimmel. Tulajdonképpen, leginkább Csíkkal (Csikós Zsolt, Totalcar újságíró) akartam beszélni egy jót. Tudtam, hogy ez egy rendkívüli Parkoló Parádé, amikor a féltett veteráncsodákba beszállhattak az érdeklődők egy körre és a büszke tulajdonosok dicsekedhetnek az ő "Drágaszágukkal", mintegy össznépi, kölcsönös, örömfürdő-program gyanánt.

Kint parkoltam, nem is álmodtam, hogy én is utaztatni fogok, mivel jól lekéstem a regisztrációt és borzadályos rendetlenség plusz egy bevásárlás eredménye volt az autó belterében. De Enbi kívülről ragyogott.

Megtaláltam az autóztatás helyét, varázslatos volt a hangulat, elképesztő gépekkel. Feltűnt Csík Nessyje, rótták a taxiköröket, megvártam, míg leparkolnak. Az üvegeken keresztül láttam, lelkesen magyaráz-mesél az utastérnyi színpadon a hálás, spontán közönségnek. Bírom az ilyen helyzeteket. Végre mi is dumáltunk, gyorsan elcsábított egy körre. Rég ültem állólámpás Merciben, utoljára majd húsz éve a bátyáméban, azelőtt a nagybátyám amerikai kivitelezésű csodájában, annak már közel harmincöt éve. Aztán egyszer a betegágyamban tervezgettem, hogy veszek egyet, de hál' istennek nem volt rá lóvém. Szép élmény volt Nessy-vel közlekedni, jól mozog, elvégre benzines.

Fűztem Csíkot, hadd jöjjek be körözni és elviszem egy rundóra. "Nem lehet, lekésted a reget" - mondta, "nem rajtam múlik, de keresd meg a főnököt!" Kerestem, megtaláltam, szerencsére ismert már, jó fej volt, beengedett.

Megszeppenve azt gondoltam, egyedül fogunk körözni a szépséges Mercimmel. Mekkora tévedés! Csík észrevette hogy be tudtam jönni, elindult felém, arcán azzal a tekintettel. "Ez a barom elintézte, hogy bejöjjön!" és így elvihettem őt egy körre. Most ba'meg, gondoltam magamban, megmutatom, hogy ez kétszáz dé, nem lomha! Vigyorogtam, mint egy hülyegyerek. Enbi üvölt, mint az állat az oszlopok között, mint aki érzi, bizonyítania illik. Zsolt nonverbális kommunikációjából levettem, nem erre számított. Bazmegol, érzi, elindul alulról Enbi, szépen. Vizslatja kézi átalakításom plusz automata váltó kézi használatom, megjegyzi: "igen, mindent meg lehet szokni." Igaza van. Megjegyzem, nem várok tőle túl sokat, de sok kicsi változtatás sokra megy, persze, ahogy énekel, gyorsabbnak tűnik, jót tesz a kognitív disszonanciámnak. "Dehát Peti, itt mind kognitív disszonánsak vagyunk. Ezért ülünk ilyen vénségekben!" Zsolt fantáziája lelkesen beindult, hogy lehet még könnyíteni az autón, "Dobjuk ki a kárpitokat is!" Éreztem rajta, elhiszi, hogy vagyok olyan őrült, aki tényleg beleteteti az OM 606 turbót.

Amikor kiszállt, megrohant Sturcz Anti, beült mellém videócuccal egy körre, és készült is abból egy rövid videóriport, link a bekezdés végén. (Videó: 11:30-nál vagyok Enbivel.) Nagyon jólesett, amikor Anti megjegyezte: "sok kétszáz dében ültem már, de ilyenben még nem. És tényleg nincs benne turbó?" Nincs, a kis drágámban.

https://totalcar.hu/kozosseg/esemenyek/2019/07/17/ez_volt_az_ev_legnagyobb_bulija/

A két totalcaros jó marketinget csinált nekünk, mert utána megrohantak, 70 perc alatt elvittek vagy nyolcszor, a végén már inkább elszöktem volna. Beült mellém ifjú szakértő autóbuzi, hajadon, középkorú, nyolcéves kölök, hű de féltettem, anyukája nyugtatott, nyugodtan nyomhatom neki, imádja. Be akartak ülni hátra is, szabadkoztam, bocs, de kidobtuk a hátsó ülést. (Hogy könnyebb legyen a versenyen.) Volt, aki megjegyezte, alulról szépen elindul, de utána erőt veszít - hát persze -, volt, aki megjegyezte, milyen őszinte, Carpe Diem autó ez és ez volt a legjobb, amiben eddig ült. Nem baj, ha hazudott kicsit. Óriási élmény volt még végre találkozni egy-két blogolvasónkkal, kilépve az online térből, megfürdőzve az élő valóságban. Ez a két nap boldogság volt, nekem is és a stuttgarti hölgyemnek is.