Ebben a részben kivételesen egy szó sem esik a Mercikről. A Why Me? -  Európai zarándoklat Mercedes-Benzzel a társadalmi érzékenyítésért nevű projekt, a továbbiakban egyszerűen: "Why me? zarándoklat" második és talán a legmélyebb témájáról szeretnék beszélni nektek. A sérült emberek holokausztjáról a II. világháborús időszakban.

Tudat alatt mindig égett bennem ez a téma. Vonzott, féltem tőle, ignoráltam, bagatelizáltam. De egy éve biztosan érzem magamban, hogy tudni akarok róla minél többet, amit csak lehet, személyesen, élmények alapján. Ha már testem kétszeresen sérült és ezen bélyegeket egész életemben viselem. De nekem nem elég, hogy online kutassak az íróasztalom mögül! Látni akarom személyesen a táborokat, a pszichiátriai intézeteket, beszélgetni helyi szakértőkkel, és ha lehetséges, az érintettek rokonaival is, mindenkivel, aki a témában releváns személynek számít.

      Fogyatékos, nem zsidó áldozatok.                              A megsemmisített mozgássérültek segédeszközei.

Üvölteni a tehetetlen csodálkozástól, hogy miért nem tárták fel ezt a tragédiát az elmúlt több mint hét évtizedben, pedig feldolgozva látva, vagy a fejünket a homkba dugva is erős hatása van jelenünkre e történelmi traumának.
Mindenkiére. Az enyémre.

Már nem neheztelek amiatt, hogy az elmúlt 73 évben nem övezte kellő figyelem ezt az emberirtást. Több mint 250 ezer áldozatét. Nincs emléknapjuk. Hadamarban - az egyik központi pszichiátriai intézetben -1941-től aktív eutanáziával és alagsorban működő gázkamrákban ölték meg a „német faj” agyrémelméletébe nem illő, sérült embereket, és csak 2003-ban kezdték el ápolni az áldozatok sírjait.

Eugenika. A genetika Mengele által torzított, negatív ága, amely a születés után kívánta az „emberi fajt nemesíteni”, nem ritkán halálos kísérletekkel és likvidálással. Az eugenika pozitív ága háború után, főleg az Egyesült Államokban népszerű tudományág maradt. Célja a terhesség alatt kimutatható nem szokványos, sérült testű, értelmű magzatok meg nem születése. Ezzel nemesítendő az emberi fajt.

Kérdem én, miért baj az egy fejlett szociális rendszerrel rendelkező társadalomnak, ha nem szokványos tulajdonságokkal, adottságokkal rendelkező férfiak, nők és más neműek születnek és színesítik azt, ezzel is erősítve a szolidaritást és az empátia fejlődését egyéni és társadalmi szinten egyaránt?

Kérdem én, miért ragaszkodunk kizárólag a hasonlóhoz, miért nem vagyunk empátiával kitömötten kíváncsiak a tőlünk eltérő életsorsokra, mikor fog a társadalom széles rétegeiben megjelenni a különbözőségek tisztelete, mint alapérték? 

Keressük a válaszokat, keressük a megoldásokat.