Újév van. Nekem ez az évkezdet azért is becses, mert az idei év második negyedében indul a zarándoklatom. Különös, megható érzés egyben, ahogy halad a megvalósulás útján. Fokozza bennem a befelé fordulás igényét, talán ezért sem jelent meg hosszabb ideig poszt. De most újra hetente jelentkezni fogok! (Számítottam rá, hogy az írás olyan lesz számomra, mint egy hullámlovaglás, feldob, majd a mélybe visz, van, amikor intenzíven jön a szó és elrepít, van, amikor bennakad, és földhöz vág és nem jön ki egy betű se belőlem. Rendjén van ez így. Nem szabad sietni.)

Karácsony körül is rengeteget autóztam ügyeim miatt két, szeretett Mercimmel, és olyan jó, amikor hatalmába kerít az az érzés, mintha már úton lennék valahol Európában. Éppen ahogy anno a képzeletbeli úti képpel indítottuk el ezt a blogot. Varázslatos, lelassul a vidéki táj, az elém vágó, nem indexelők nemigen cseszik fel az agyam, mert magával ragad az áramlás. Ezért is tervezzük úgy az utat, hogy bő 90%-ban országutakon megyek majd, nem autópályán, hogy élvezhessem a helyi hangulatot, hogy lassabban hasson rám a tér és az idő.

Kicsit félek, ahogy közeledik a „rajt” ideje. És ez inspirál. Eszembe jutott minap az egyik kedvenc filmem, a Casablanca egyik karakterének mondata: “A félelemre a legjobb gyógyír a veszély.” Tudom, ez a mondat végigkísér majd zarándokutamon és az idén rám váró versenyzési kalandokban.

Bizonyos, hogy ez a két autós “projekt” döntően meghatározza majd az idei évem. Ebben megerősítenek az apró kis véletlenek, amik utolérnek. Megállok például minap a Kossuth téren, és kiszállás közben (“a hátsó ülésről egyik kerék ki, fel a kerekesszékre, aztán másik kerék ki, fel a kerekesszékre” című napi balettszámom adom elő éppen), amikor rám köszön egy ismeretlen ifjú arc: “Ááá! Mercim a lábam? Olvasom, hajrá!” Zavartan örültem, a köszöntésének. Vagy amikor tegnap mentem hazafelé Dabasra, dögfáradt nyugalommal az Üllői úton, pirosnál rám köszönnek: “FRT? Indulsz a következőn? Gratulálok!” Meghatódva, boldogan mosolyogtam vissza, mondván: “Remélem, igen!”. Ezek az apró történések megerősítenek abban, hogy érdemes és kell csinálni, bármely nehézség árán is, alázattal, nemcsak magamért. Köszönöm nektek ezeket a visszajelzéseket! Mert összeköthet mindnyájunkat, érzékenyít és integrál. És megváltoztat engem.

Újévi fogadalmak

Nehezen bánok velük. El is szoktam tőlük. Állítólag az újévi fogadalmak 10%-a valósul csak meg, januárban tele vannak az edzőtermek, de márciusra már csak lézengenek a termekben a népek. Na ilyen volt, amikor megvettem Pixwit és megfogadtam, hogy nem használom földúton. Aztán, ahogy leesett a hó, muszáj volt örömködve kipróbálni vele a havas driftelés szépségeit. Elvégre sperrdiffis kisautó, úgy megy a hóban, mint egy tank. Mégis teszek egy fogadalmat, amit igen könnyen számon lehet kérni rajtam. Sok szép visszajelzést kaptunk itt a blog.hu-n, kommentekben is és idén minden kommentre válaszolni fogunk! (Könyörgöm, ne küldjetek ránk trollokat!)

                                                                    A fekete ENBI fehérlik

Újévi örömök

Az én édes kis Merci 200 dízelem, a fekete-fehér Enbi picit megváltozik. Meglepetésnek szánom a részleteket, de annyit elárulok, fickósodik a motorja. Hétvégén verseny vár rá, ha lesz alkalmas gumim. A pálya vezetése megkívánja, hogy a jó eredmény érdekében képes legyen harmadikban 120-szal menni, nem kínlódva, ami szép teljesítmény lesz tőle. Az enyhe tuning és a verseny után erőbemérésre megyünk, aminek eredményét izgatott kíváncsisággal várom. A részletekről természetesen beszámolunk róla itt és a Facebook-oldalunkon is.

Kedves Olvasóink! Boldog, szép új esztendőt kívánunk nektek és legyetek velünk idén is!