Mivel egyre elkötelezettebb versenyző kívánok lenni, egyre több energiát fordítok tudatosan az autóra, ami komolyan és folyamatosan tartott fókuszt igényel.
Az elmúlt hónapokban ez nagyon nem jött össze és a testem miatt a rajthoz állásom is veszélybe került. (Lehet, nem is emlékeztek rá - aminek azért örülök-, de én egy Tyrion Lannister (Trónok Harca fanok előnyben) testben versenyzek, a gerincem érzékenysége, specialitása miatt pedig kerekesszékes is vagyok. Nem nyavalygásból írom ezt, csak eszembe jutott, hogy elég speciális megoldásokra van szükségem a sima napi rutinoknál is (ez talán eddig nem jött át a posztokból). Lehet éppen ezért használok az élet más területein - mondjuk a Merci építése kapcsán -, is speciális megoldásokat.

És milyen spéci részei vannak Enbinek? Íme a "titok". Az előző tulajoknál belekerült egy háromszázas dízelből származó diffi. Ami rövidebb, így alapból jobban pörög, jobban gyorsul. Ez adta az alap löketet, no meg az alapötletet. Kitévedtem Sülysápra (na jó, azért a kitévedést több hónapnyi tudatos keresés előzte meg), ott összehaverkodtam Oszkár Ferivel, aki látta rajtam, hogy elmebeteg vagyok és megígérte, kihozzuk belőle, amit tudunk.
A sportlégszűrőn kicsit röhögött, de én tudtam már, hogy számít. Kitaláltam, vágjunk szét egy lámpát, hogy több levegőt kapjon, tetszett nekik a kihívás, ekkora baromságot még nem csináltak. - Legyen! Az adagolón maxra állította a füstcsavart és a fordulat határolót, talán nem fogalmaztam most precízen, a lényeg, hogy harapósabb, nyomatékosabb lett. Javasolta a 300 turbo diesel porlasztó csúcsokat és addig rímánkodtam a teljesen üres kipufogó rendszerért, míg barátjával… és sok szívással..., de megcsinálták. Ez is bevált. Elég hangos így, ugye, és tök érdekes, hogy a dobhártyarepesztő hangja miatt kifejezetten lassan járok vele forgalomban. Nem vagyok városban autóbőgető tahó, csak Merci bolond.

Szeptemberben túl estem egy lelki traumát okozó oda-vissza költözésen. Vissza abba az isten háta mögötti eladásra váró házba, melyre már csak tőkeként tekintek. Összeszedtem egy olyan görcsös nyaki és vállfájdalmat, amit csak fájdalomcsillapítókkal tudtam elviselni, miközben az éltetett, hogy bármi áron, de indulhassak a következő versenyen. Mert ez a legfőbb endorfin hormontermelő forrásom.

A verseny megvolt, utána szépen a kórházban kötöttem ki. Dokim, látva a nyaki gerinc csigolyákról készült MRI eredményét, nem örült, nehezen tartja elkerülhetőnek a műtétet, “de engem nem lehet műteni, autóversenyző vagyok, vár a bajnokság!” “Hét gerincműtét után? Ne aggódjon Galgóczi úr, maga versenyezzen csak, mi meg időnként rendbe rakjuk a gerincét.”- na, ilyen az én kis szürreális világom.
A sok szenvedés, türelemjáték mellett persze sokan mondják nekem, ez csak egy kétszázdé - mégis, mit vársz tőle, - vagy "Galgóczi úr, a nyaki csigolyának nem tesz jót a versenyzés!"-, akkor is kihozom belőle, akkor is kihozom magamból, amit elképzeltem, és igen is beigazolódott, hogy sok kicsi sokra megy. Enbi kicsit olyan mint én; szakadt rocker alkat, érzékeny lélekkel, bizonyítási vággyal. Jó vele eggyé válni, érezni… tényleg Mercim a lábam.

Egyébként erre a versenyre is történt egy pici fejlesztés, Oszkár Feri, Merci specialista, talált nekem, végre egy lengéscsillapító-keményítő embert, aki a két hátsó gátlómat brutál keményre hozta fel, és figyelmeztetett: nem lesz jó az elsők nélkül, mert tolni fogja az elejét. Megígértem, inkább magamnak, legközelebb hozom azokat is, csak most ennyit tudtam kigazdálkodni, azzal, hogy nem fizettem be egy-két számlámat. Igaza lett. Enbi tolja az orrát, ami időveszteséget okozott a versenyen. Viszont a hátulja, álomszép kemény, pontos. 

Néhány hét alatt, versenyről versenyre az autóban marad a hat slick gumis felnim. Nincs erőm ki és visszarakni egyedül. Így közlekedem vele a hétköznapokban. Nem jó ez így. Elfeledkeztem róluk. Így a versenyen derült ki, miután felraktuk, hogy a legjobb slickem egyike, amit kívántam előre, döglapos. Dühös voltam magamra. Már csak félóra volt az edzésből, és még egy kört sem mentünk. Drága Imre, a D’evil Team csapatfőnöke, vigasztalt, gyorsan kicserélte azt az egyet, a komplett kerékcsere után. Végig szerelt nekem ő is, olyan jól esett. Vágott slick lett jobb elől, balon sima. Izgi napunk lesz.
Edzés jól sikerült, pálya szokatlanul gyors, nagyon kéne még vagy harminc lóerő. Lassúak vagyunk egyenesben, kanyarban meg Enbi a gátló és gumicumi miatt tolja az elejét, nem tudok a csiki-csuki kanyarokban nyélgázon menni. Csupa öröm. Imre beült mellém mind a négy körre. "Mókázzunk és tanítlak kicsit! A bemeneti íveiden van mit csiszolni."- mondta. Köröztünk. Kitalálta, ő fog váltani, elég melóm van így is a kézigáz-fék játékkal, és közben kormányozni is kéne, ugye, igazi navigátorként dolgozott mellettem, pontosan érezte a fordulatot, összecsiszolódtunk.
Mindig öröm Lacházán lenni, de valahogy nem állt össze a kör, lassúnak éreztem, az időkön is látszott. Hab volt a tortán, nyakam olykor piszkosul fájt, ami különös volt, versenykör közben nem. Megtaláltam az ideális gyógymódot. Lényeg az, hogy menjünk, célba érjünk. Nem én tehetek róla, hogy egyedül vagyok a kategóriámban, így ha beérünk, elsők leszünk, az abszolút most kevésbé fontos.

A negyedik körben mindig javítani akarok, hogy egy szar kört mínuszolhassak, mindig megnyomom ilyenkor. Ennek eredményeként Enbi jobb elejével telibe vertem egy gumilassítót, láttam elrepülni az indexem. Gázelvétel nélkül nyomtam tovább. Így is otthagytunk pár másodpercet, igazi ralis fíling volt. Ez volt az első komolyabb zúzásom versenyen. A szervízben értékeltük az amortizációt, sárvédő berogyott, Imre kirángatta, utcai gumival ne érjen már bele, mert ugye haza is kéne menni, közúton, lábon. Jobb első lámpa összes tartó füle letört, de a kötegelő csodákra képes. Gondolkodtam: “Azért csak kéne index is!” Csodák csodájára egy pályabíró megtalálta, hozta vigyorogva: "Nem ti hagytátok el?", "De!" És nem tört el. Ezúton is köszönöm! Power tape-pel beragasztottuk, izzó is működött még benne, Enbi egyre harcosabb versenyautóvá válik, mit tagadjam.

A D’evil Team ezen a versenyen is szépen szerepelt, díjkiosztón örömködtünk, fotózkodtunk.
Merci és gazdája halad tovább a fejlődés, a kemény tapasztalatok és a jobb eredmények útján. Ha törik, ha szakad. Szó szerint.