2. rész - Mercik útja hozzám

Az előző blogom végén ígértem, hogy a Why Me? - Európai zarándoklat Mercedes-Benzzel-utamról folytatom a történetem, ma azzal, miért éppen a Mercit választottam útitársamul.

Így is lesz most, de előtte megköszönöm nektek a sok visszajelzést, amit kaptam, és hogy ilyen sokan olvastatok. Köszönöm.

Másrészt az indulásom dátuma: 2019 március. Még itt vagyok ám! 

Öt Mercim volt az elmúlt 8 év alatt, mind 124-es, ebből kettő még megvan, és sokáig maradnak is velem.

Kerültem a dízeleket abbéli félelmemből, hogy már nagyon leharcolhatták őket. Később kiderült, alaptalanul aggódtam. Első hallásra dőzsölésnek tűnik, hogy két autóm van, pláne egy roki srácnak (rocky hi-hi), de az nem köztudott, hogy az együttes piaci értékük 1,5 millió forint, ami közel annyi, mint egy kb. 7 éves, automataváltós Suzukié, ami 9 liter körül fogyaszt. A 25 éves, 200-as Merci dízelem, bő 1 milliós futásteljesítmény után 7 litert fogyaszt, és a rezsiköltsége nem magassabb egy Swiftnél. Mivel vidéken élek, erdő szélén, 1 km-re a buszmegállótól, nem akadálymentes járművek pontjától, ezért biztonságot ad, ha két autóm van. Mert Mercialábam...

Családom férfiága genetikus Merci betegségben szenvedett, így nem meglepő, hogy engem is ledöntött lábamról a kór. Dédapám Maybachja, apám meg nem valósult álma, nagybátyám amerikai kiadású állólámpása, bátyám állólámpása után én is vágytam csillagos cirkálóra. Nézegettem eladó Benz 115-ösöket, olyanokat, mint a tesómé volt, de nem mertem bevállalni, hiszen őket már nem szabad használni a sós, téli utakon.

Sokat vártam az elsőre. 42 évesen vettem meg, akkor ő már a kilencedik autóm volt, egy világoszöld, Merci 124-es. Hihetetlenül elegáns, csomagtartója lökhárítóig nyílik. Akko még ódzkodtam a hathengerestől, így a legnagyobb négyhengeresre, a 230-asra esett a választásom, hogy legyen benne kakaó…

Neve: Lajos bácsi, a kép alapján kitalálható, miért. 120 ezer km-t éltünk meg együtt, volt, hogy elhúzott egy tonnát, ha kértem tőle. Ő tanított meg utánfutózni. És volt egy olyan extrája, ami a versenyvérű emberek vágyainak tárgya: a sperr-differenciálmű. Semmilyen hóban, mocsárban nem akadt el.

ket_szepsegem.jpg

A következő volt a nagy szerelem: Gika, 320-as, sorhat benzines. 220 „lovacskával”. Ma már belátom, hiba volt akkor, nem megtermelt pénzem rá költenem, nem lett volna szabad bevállalnom, mert egy ilyen projektautóhoz erős bevételi oldallal kell rendelkeznie a tulajnak, ami nekem nem volt. Ez predesztinálta a közel hároméves kapcsolatunk végkifejletét.

Ha Lajos bácsi volt a hű feleség, Gika volt a csábos szerető; anélkül mondom ezt, hogy genderelméleti fejtegetésbe kezdenék. Rendkívül elegáns, feketetéllő kék-metál, szinte full extrás. Szép, megbízható állapotra hoztam fel, de a démont nem akartam látni magam előtt, amely a rozsda rémképében okozott álmatlan éjszakákat.

Vele estem át a tűzkeresztségen; vele voltam először igazi autóversenyen, nemcsak szabad edzésen. Felejthetetlen élmény a mai napig. Nagyon fontos tapasztalat volt vele pályaversenyeznem, olyan aszfalton, aminek a leggyorsabb pontján mentünk 130-cal. Volt, hogy ízig-vérig verseny-Ladától tíz másodpercre voltam egy körben, volt, hogy egy Z3-as BMW-ét megvertem – egy kézzel kormányozva, mert a jobb kezem a fék-gázkaron, automataváltóval, ami rajtnál időveszteség, nem pontos fékkel, utcai futóművel és utcai gumival.

Lengett szegény, mint a babakocsi… Igen, „örök fájdalom”; ha kaphatott volna ültetett, stabil futóművet és pályagumit, mint a mostani dízelem, bő 15 másodpercet gyorsult volna körönként.

2.jpg

Sokat használtam utcán, ott megmutatkoztak a nyilvánvaló hátrányai, gurulva fogyasztott 11-et, vegyesen tizennégy litert, padlógázon tizenhatot és bőven fölötte. De akkor is, „full gáznál” nyújtotta azt az igazi élményt, amire ő született. 90-nel közlekedni olyan gyötrő létezés volt kettőnk számára, mint Madách Ember tragédiájában Michelangelónak széklábat faragni a falanszter-színben. Persze, megnéztem mennyi a vége: 210 km/óra Hamburg felé… az autópályán.

A hétfői blogban írok végre zarándoklatom főszereplőjéről, a vadonatúj-30 éves, frissen felújított - dicsérve Merci-doktorom, Gyula gondos keze munkáját -, OT- (oldtimer-)közeli állapotban lévő, olívazöld, 124-es 230 benzines PIXWI-ről.

A bejegyzés trackback címe:

https://mercimalabam.blog.hu/api/trackback/id/tr2414311395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Evoke 2018.10.21. 15:28:29

Érteni vélem a személyesnek mondható kapcsolatodat Mercédeszeidhez, melyeket különböző nemek és nevek tesznek „élőbbé”. Nem vagy ezzel egyedül, mára széleskörű tudományos anyag foglakozik a tárgyak, a környezet és az ember viszonyával.
A fizikai környezetben a kontroll, a viselkedés bejósolhatósága, előre tervezhetősége fontos a túlélés szempontjából. Különösen igaz ez a te esetedben, akire szerintem jellemző a kalandvágy, a kockázatok, a harc és a küzdelem igénye. Ez látható a lakóhelyed, az autóversenyzés, az aktivizmusod vagy egy ilyen utazás felvállalásából.
A személyiségünkhöz választott tárgyak, a környezet feletti kontrollt sugallják, erősítik az énfogalmat, növelik az önbizalmat, biztonságérzetet adnak, és lehetővé teszik, hogy identitásunkat magunk és mások számára kommunikáljuk. Ebben az identitásban szerepe van az elpusztíthatatlanság pozitív illúziójának, amely elviselhetővé teszi az életet, amely megvéd és„mint egy lehelet, annyit ér” a Biblia szerint.
Kíváncsian várom az utazásról szóló majdani beszámolóidat. Mivel ez még odébb van, hallhatnánk valamit arról, hogy mit vársz, milyen tapasztalatokra számítasz? Van-e premisszád, amit igazolni vagy cáfolni akarsz, vagy egy tiszta lapra akarod a benyomásaidat rögzíteni?

Barbara D 2018.11.21. 18:45:22

Kellemes újra látni szeretett családi autónkat (GKA-320) es hogy ilyen örömet okozott másnak is:)

KissGecihuszár 2018.11.22. 10:26:43

olyanként, kinek volt szerencséje 2 éven át birtokolni egy '93-as évjáratú E280-as W124-et, tehát ilyenként tökéletesen megértem, miről is beszélsz /írsz. Most, hogy S60-as Volvom van, mely minden "földi jóval" fel van szerelve és mellyel 100%-ig elégedett vagyok, ergo el nem adnám, szóval ezen status quo-ban is könnypárás szemmel mustrálok végig az utcán járva-kelve 1-1 szemrevaló W124-et, mert hál Istennek, számosn vannak csodás példányok, kiknek gazdáit a Jóisten éltesse és tartsa meg bennük az erőt, az igényességet még vagy 100 éven át! Azt is megígérhetem, hogy lesz nekem még az életemben újfent egy takaros, lehetőleg mopf 1-es , beigebőr belsős W124-em , vmi kellemes 4 hengeres benyás, mert azért Hazánkban a 6 hengeres birtoklását annyira nem támogatja a pénzéhes államunk...

Katana750 2018.11.22. 20:16:54

Nagyon érdekes, hogy mennyire mások vagyunk. Nálunk egy 300D a mindenes, vonóhorgos, kutya kivivős, bevásárlós és a nőmnek munkába járós. A 300E makulátlan díszdoboz, ilyen taknyos időben ki sem hozom, de pont az ellenkezőjét érzem tempóigénylésügyileg :-) amikor gurulunk. Az öngyújtósnak tolom a pályán mintha bizonyítani kéne bárkinek is, hogy nézd ez a 27 éves verda lazán tartja a mai tempót is! A benzinessel megváltoznak a dolgok. Ha lassan gurulgatok, csak óvatosan közelítenek meg hátulról. Aki tud olvasni tudja, hogy a jobb lábamon múlik a poroszkálás. Mégis jól esik 1500-2000 f/percen lődörögni. Aztán ha odakokszolok, jön a múlatás. De olyat sosem érzek, hogy a benzinesnek nyomni kell. Szeretem az öreg vasakat az biztos.

Mercim a lábam

Friss topikok

Címkék